Az egyszerűséget szeretem; ott, ahol egy rövid időre elvonulhatok a mindennapos rohanástól, és nincs szükségem gigászi tévére, pöpecül szóló hifire vagy ultramodern szórakozási eszközre. Maximum egy laptop jöhet, ahol kényelmesebben olvashatom el a nap legfontosabb híreit, mert telefont bámulni ilyenkor nem túl kényelmes.

Az első és legfontosabb szempont, hogy azt a pár dolgot, amihez nyúlhatok, azt szeressem, és az minden pillanatban kikapcsoljon. Biliárdozni egyedül is tudok, de ha átjönnek a haverok, körbe tudjuk állni az asztal és beszélgethetünk. Ott van tér bőven, nem ütközünk neki semminek, és ha valaki elfárad, odahúzhatja a fotelt. Bámulhatok ki az ablakon is, vagy ha úgy tartja kedvem, akkor magam elé.

A kanapé szándékoltan a kis beugróba került, mert azt a szűkebb teret nehezen tudnám másra használni. Akkor üljünk le oda, legyen egy hangulatos kis állólámpa mellettem, és ha kell, elég legyen egy bögre kávé, a csend és nyugalom reggel.

Ha pedig zenére vágyom, akkor ott van az, amit én játszom. Elő a gitárt és az erősítőt, és legyen az a húsz-harminc perc egy jó Brothers in Arms és Sultans of Swing. Nem a zúzás a lényeg, hanem a zene lágy lüktetése és a tudat, hogy az a lüktetés tőlem származik, az én kezem által.

A fejem felett lévő polcra pedig bármi odakerülhet, de ezt sem szeretem túlzásba vinni: egy jó könyv, amit olvasok, néhány szolid dísztárgy vagy a telefonom. Jó, ha ilyenkor a telefonom nincs a szemem ügyében, viszont gyorsan elérhető, amennyiben szükség van rá.